Ugrás a fő tartalomra

● PAULINA OWCZAREK (PL) & SŐRÉS ZSOLT /AHAD/ ● @ MÜSZI

Paulina Owczarek (PL) & Sőrés Zsolt /Ahad/

★ elektroakusztikus szabadimprovizáció a Müsziben (Művelődési Szint) 

2016. január 7-én 20h-kor 


Paulina Owczarek – bariton szaxofon
Sőrés Zsolt /Ahad/ – öthúros mélyhegedű, effektek, kontaktmikrofonok, eszközök

Paulina Owczarek és Sőrés Zsolt először a Rafał Mazur improvizatív és free dzsessz zenész által Krakkóban szervezett „Laboratorium Intuicji” (Intuitív laboratórium) hangverseny- és műhelymunka-sorozat egyik, 2009. július 10-én megrendezett koncertjén játszott együtt. Ez lesz a második közös fellépésük és az első duókoncertjük.


Paulina Owczarek baritonszaxofonos, aki nem csupán a lengyel free dzsessz, hanem a szabadimprovizációs zenei szcéna fiatal generációjának egyik meghatározó alakja is egyben, a Krakkói Zeneakadémián végzett. Owczarek amellett, hogy rengeteg ad hoc formációban vesz részt, Tomek Gadeckivel a „Sambar” nevű kortárs zenei szaxofonduó tagja évek óta, Wiktor Krzak fagottossal és Tomek Chołoniewski dobossal pedig az „Uncharted Territory” dzsessz és experiemntális zenei trió alapítója valamint 2012-től a „Cracow Improvisers Orchestra” vezetője. A Müsziben megrendezett koncert lesz Paulina Owczarek első budapesti fellépése.


LIVE: Cracow Improvisers Orchestra Alchemia 11... by PTITVNET


Sőrés Zsolt (Ahad) több mint húsz éve aktív improvizatív-, elektroakusztikus- és zörejzenész, experimentális zeneszerző, hangművész, független kurátor, író és szerkesztő. Zenéjére jellemző a formazúzó stratégiák kialakítása és az azonnali átmenetek, instabil akusztikus rendszerek használata. Sőrés a kilencvenes évek végétől 2002-ig a „Szünetjel Fesztivál” egyik szervezője, művészeti vezetője; 2008-2010 között pedig a „Relatív (Át)Hallások” nemzetközi kortárs zenei találkozó kurátora volt. 2012-ben a kelet-európai országokban megrendezett „Sound Exchange” fesztivál-, szimpózium- és programsorozat magyar kurátora; 2014-ben pedig az első Magyarországon rendezett reprezentatív, nemzetközi hanginstalláció-kiállítás, „Az érzékelhető határán – más hangok” kurátora volt. Az Ana-Maria Avram és Iancu Dumitrescu vezette „Hyperion Ensemble” ill. a nálunk a „The Kilimanjaro Darkjazz Orchestrá”-ból is ismert Hilary Jeffery és Gideon Kiers által létrehozott „Inconsolable Ghost" együttes tagja. Jelenleg működő saját formációi többek között: duó Jean-Hervé Péron Art-Erroristtal (az idén 45 éve működő, legendás krautrock zenekar, a „Faust” alapítójával), az „Ahad & ChrS” (Christian Skjødttel), projektek Franz Hautzingerrel, trió Christian Kobival és Tim Hodgkinsonnal, trió Richard Barrett-tel és Milana Zarić-tyal, duó Bolcsó Bálinttal, valamint az immár húsz éve működő „Ahad & én”duó (Tóth Pállal).





Sőrés Zsolt a YouTube-on:
http://www.youtube.com/user/MrAhad69

Helyszín:
Müszi (Művelődési szint)
1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1. (Corvin áruház III. emelet, Bejárat a Somogyi Béla utca felől, nagy zöld ajtó MÜSZI logóval, csöngess, ha nincs nyitva az ajtó!)


★ Ajánlott adomány: 800 Ft ★

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

JazzaJ / EIIEKTRIIK

JazzaJ / EIIEKTRIIK Wednesday, October 9, 2019 at 7 PM – 10:00 PM Auróra Auróra utca 11. 1084 Budapest Hungary ***scroll down for English*** Némi kihagyás után újra megnyílik előttünk a JAZZAJ sötét oldala. Kísérleti elektronika analóg és digitális útvesztőjébe kísérjük gyanútlan közönségünket. Az Auróra pincéjéből nyíló labirintus bejáratánál az Ex You dobosa, az újvidéki Filip Đurović osztja meg velünk magnószalagok keltette analóg hanghullámait. A szónikus intelmek feldolgozása után magabiztosan vágunk neki utunknak, mígnem egy titkos átjárón keresztül a Mákó Rozi—Kristóf Marci duó hipnotikusan dezorientáló produkciójának hatására elfelejtjük, hova is indultunk. Egy hirtelen kanyar után óriási terembe érkezünk, ahol Eric Cordier és Sőrés Zsolt nem létező rezonanciákkal rajzolják újra a valóság térképét, mígnem egyszercsak újra a nyolcadik kerületi utcákon találjuk magunkat... Filip Đurović (SRB) - magnószalagok, elektronika • Mákó Rozi - elektronika Kristóf Marci -

ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS – THE WASP BOUTIQUE (2LP+DVD+DOWNLOAD CODE, pH-22)

PRESS RELEASE: FEBRUARY 2014 ARTIST: ART-ERRORIST & ZSOLT SŐRÉS ALBUM TITLE: THE WASP BOUTIQUE LABEL: PERIPHERAL CONSERVE (pH-22) FORMAT: DOUBLE VINYL (500 copies with DIGITAL DOWNLOAD CODE). Copies will come with a DVD of a portrait film of the two musicians by Douglas Hart and Peter Strickland. DISTRIBUTION: The state51 Conspiracy from MARCH, 2014 Outer design and disc labels: Babs Santini TRACKS: Side A 1. Was ist los da oben? 13:16 2. 100gr de protéine 11:59 Side B 3. Saute! 4:44 4. Sorry, it’s illegal 15:30 Side C 5. 20th September 13:02 6. Sans Parole 9:48 Side D 7. Luvoco 15:20 Total playing time: 83:44 Art-Errorist (Jean-Hervé Péron) : lyrics / vocals, bass guitar, acoustic guitar, trumpet, cavaquinho, psalterion, loops, samples, oil barrel, thermic chainsaw, hammerdrill, effects Zsolt Sőrés (Ahad) : viola, circuit bent toys, home-mades, ”lo-fi” synthesizers, crackle box, Korg DS-10, theramin, dictaphone tapes, percussions, sonorous objects,

John Butcher on Free Improvisation – John Butcher a szabadimprovizációról (1998)

John Butcher 15 Simple Statements on Free Improvisation – with Illustrations and Contradictions* John Butcher: Asymptotic Freedom, for feedback saxophone, snare drum, guitar & e-bow. A response to the work of Gustav Metzger. Self Cancellation, Install, Glasgow. 2008. © Philip Berryhill, 2008 1. Group improvisation involves an attempt to make music that no one player could imagine. It should force the musicians beyond their own conceptions. 2. Each player should equally be able to affect the content, form and direction of the music at any moment. 3. The physicality of sound production is inescapably connected with the creation, not just the execution, of the music. 4. Free improvised music is necessarily spontaneous, but is built on a background of years of study, experiment, thought and experience. 5. There exists the possibility of trying to play a music with no history. 6. Free improvisation shows that complexity is actually very natural. 7. Contemporary music seems t